Életfélelem 2.0

Én már nem akarok tovább élni. NINCS MIÉRT.

na ennek is vége. igazából már májusban vége volt, de akkor azt mondta, hogy ha akarok írhatok, neki vagy felhívhatom, ha meg nagyon olyan be is tudunk iktatni egy megbeszélést. Jó én nem sürűn telefonálok, de amikor nagyon olyan volt akkor írtam neki, elfelejtett válaszolni, amikor meg küldtem sms-t 2 mondatban elintézet. Tehát ez nem működik. Pénteken megkerestem személyesen, de csak a hülyeségeit szajkozta, hogy ne bántson, hogy nincsenek, barátaim családom, utálnak a munkahelyemen mert az emberek 80%-a így van ezzel. Ezt mondta már máskor is és akkor se értettem miért kéne, hogy ez engem vigasztaljon.

Most új elemként beszélt egy nőröl akinek milyen jó kisugárzása van, gyönyörű ember, mindig derűs vidám. Mondtam neki, hogy az emberek nagy töbsége nem ilyen, mondta, hogy igen de törekedni kell rá. kérdeztem, hogy a két dolog közt nincs-e ellentmondás, márminthogy amire én törekednék és az emberek 80%-ának nincs meg, és lássam be engedelmesen. (a pszihologus szerint mert ahogy én látom a környezetem körülöttem azért mindenkinek van egy-két barátja vagy valamiféle családja) illetve amit a körülöttem lévők 80%-a (a személyes tapasztalataim szerint) nem tud és ami tőlem idegen, arra meg törekedjek vesszettül.

Úgy éreztem nem igazán ért engem. Nem tudom, hogy ez koncepciója volt-e vagy szimplán nem érdekeltem. Remélem az előbbi,bár végülis mindegy az eredmény ugyanaz, soha többé nem keresem semmilyen formában.

Minusz egy.

Tulajdon képpen vicces, hogy ma fedeztem fel az iwiwen hogy 38 éves vagyok, egész idáig azt hittem 39. nem mintha nem lenne mindegy. El van ez rontva rendesen már, és nem is látok esélyt a javulásra. most éppen szükülnek az emberi kapcsolataim, pedig idáig se volt valami kiterjedt ...

Olyan van, hogy egy kliens szerelmes a pszichológusába. Na de, hogy egy pszichológus legyen szerelmes a kliensbe? Akinek ráadásul két gyereke van + feleség?

Jó igazából biztos nem de akkor minek szivat, nincs még elég bajom?

-Magának mi a csillagjegye?

-Bika. És magának?

-Oroszlán. Mondjuk a bika és az oroszlán együtt ...

Én persze jobbnak láttam ez utóbbi mondatot nem meghallani, mit mondhattam volna? Különbeni bárki utánanézhet híresen rossz párosítás. De igazából vannak az ürgének igen zavarbaejtő megjegyzései, korábbról is.

Persze igazából hajlandó lennék bármire, de az emberek általában semmit se akarnak tőlem. Csak van amivel nem kellene játszani. Az érzéseimmel konkrétan.

Egyébként az egyéb bajom: munkahelyi szivatás, kiközösítés. És még csak egy váll sincs amin kizokogjam magam.

Minek egy diploma ami semmire se jó? Minek a blog, ha nem olvassa senki? Minek a közösségi oldal ha nincs közösség? Minek a mobil, ha nincskit hívni? Minek a barát, ha nem elérhető? Minek szeretni, ha viszonzatlan? Minek harcolni, ha tudom, hogy nem nyerhetek? Minek az élet, ha nincs célja?

Azon töprengek, hogy ennyire ki akarsz szállni vagy ennyíre félsz, hogy vége?

Én szeretném ha mi ketten lehetnénk együtt. Csak ahhoz bátorság kell, tőlem, tőled. Előszőr egymásban kellene bíznunk.

De mi van, ha menni akarsz? Ha mással boldog lehetsz? Akkor kötelességem engedni téged, én meg majd ...

Nem tudom mit akarsz valójában, jó lenne megbeszélni. És adni egy esélyt a lehetettlennek látszó dolgoknak is.

Szeretlek.

Nyáron öngyilkosnak lenni extralúzer lehet.Illik hozzám. Akiket legjobban szeretek úgy lépnek át rajtam, hogy csak lesek. Régen családot akartam, gyereket mint mindenki más. Aztán csak valakit aki szeret. Aztán csak barátokat. Legalább egyet. Annyíra akartam, hogy hazudtam magamnak, ahogy gyerekkoromban testvért hazudtam. Már nincs erőm. Nem tudom mire várhatnék.Hamarosan 40 leszek és egy barátom sincs. Munkám se nagyon. Legyen vége már. Mostmár csak ezt akarom.

Elementális erővel tört rám a hiányod. Töprengek, hogy milyen indokkkal léphetnék kapcsolatba veled, de semmi értelmes nem jut eszembe. Miért nem hívhatlak fel telefonon, csak hogy dumáljunk? Miért nem ugorhatok át hozzád?

Gondoltam írok emilt, de csak végigbőgném, egy újabb beszámoló überlúzetól, kinek kell az?

Olvasom kja blogját, hogy mennyire örült, hogy találkozott veletek, és majd szétvet a féltékenység, remélem te feleannyíra sem kedvelted őt. Ne szeress senkit csak engem! Sajnáltam, hogy nem voltam ott, de hát én "máshol ültem" volna. Meg élőben még ennél is unalmasabb vagyok.

 Talán szeptemberben láthatlak. De ez se biztos, az órarendemtől függ és biztos balszerencsés leszek. Legutóbb is majd megvesztem, hogy megéritselek, de csak a telefonodig jutottam.

Ahogy szokott. Nyár van és én még a szokásosnál is magányosabb vagyok. Egész nyáron munka. Ez van. Mindig. Ha valaki azt mondaná három hónapon belül meghalok, isten bizony fellélegeznék.

A 21. heti horoszkópom szerint:

"Itt az ideje, hogy hangot adjon szerelmi vonzalmának. Igaz, hogy erről tud a kiválasztott, mégis szivesen hallaná újra. Szerdán erőn felül teljesetít a munkahelyén és ezt fönőke is látja. Káprázatos légvárat építhet a semmire alapozva, ezért inkább legyen realista! Kedvező napja: kedd."

 Hát egyszer eljön mindennek az ideje. Annak is, hogy megnyíljon alattam a föld és rám szakadjon az ég meg ilyenek.

Gyakran gondolok arra, mi lenne, ha tényleg így lenne, ha tényleg igaz lenne, de az én fantáziám megáll, el se tudom képzelni. Lehet, hogy ez azért van, mert ehhez kettő kell. Ketten együtt lennénk elég erősek, mert érted bármit megtennék, de magamért? Pláne, hogy kockáztassam, hogy azt a keveset is elvesztem, amim van?

Hiszen az tart életben. Hogy mindenek ellenére úgy érzem hiányzom neked, hogy találkozástól találkozásig számolom az időt.

És akkor a "káprázatos légvárakat" még számításba se vettem.

Húsvét vasárnap. Egyedül ültem a szobámban és sírtam. Sirtam a munkahelyem miatt, az iskola miatt, család miatt és a barátok miatt. merthogy minden fronton teljes a csőd. Persze ez az én hibám.

Olyan keveset akarok az élettől. Egy munkát, hogy megéljek és hogy egy pici sikerélményt jelentsen. Lehetne családom, aki törödik velem, csak egy picit. Esetleg az iskola lehetne klassz. Vagy legalább lenne egy-két barátom. De ezek közül egyik sincs.

Legjobban a barátok hiánya fáj, mert időnkét úgy néz ki mintha lennének csakhát:

- Beszélnünk kéne, lehetne?

- Most annyi dolgom van írj e-mailt!

-Az nem az igazi ...

-Akkor majd egy hónap múlva.

-Vizsgám lesz akkor. És különben is ..

-Akkor majd csak lesz valahogy!

- Valamikor áprilisban meglátogathatlak?

- Úgyis megyek be 6-án akkor találkozunk és tudunk beszélni.

(Sms jön) A találkozót el kell halasztanunk május 7-re.

A fenti két idézet, két különböző emberrel lefolytatott két külön kommunikáció eredménye. Két emberrel akiket szeretek. Egyedül ültem a szobámban és ömlöttek a könnyeim.

öngyilkosság, megölni magát, felesleges, nincs szükség rá, lehet menni a temetésére, senki nem ér rá ilyesmire, öngyilkosságot követett el, nem számít, értéktelen,

Van egy naplóm amit senki se olvas, mondjuk nem is túl nagy élvezet, én belátom. Csak egy embert szeretnék, hogy idetaláljon. De nem jön. Mert vele kapcsolatban semmi se igaz és velem kapcsolatban se.

Én nem is létezem. Az emberek olyan szintű automatizmust és gépiességet várnak el tőlem, amire nem vagyok képes. Soha többé nem fogok nevetni.

Nem bírom tovább meg akarok halni!

"... jó minden" ezt nekem/rólam sose. Én majd fizethetek. Az lesz az enyem 90 1/12-ed része kb 6 perc hetente. És várni fogom és készülni és csalódni ahogy mindig.

Persze túléltem, tudod, csalánba nem üt a ménnykű. De tényleg tök jó volt és a vitorlázó srác mondta, hogy ezek a hajók nem tudnak felborulni és én úgy döntöttem elhiszem neki. Szerencsém volt, mert pont ő vitt ki először és 40 perc után elment ebédelni, majd amikor visszajött mondta, hogy mehetek egyedül.

S lőn. Na most ekkor fellőtték a másodfokú viharjelzést és ott rohangászott a vízirendőrség az öbölben, hogy mindenkinek ki kell menni, persze az 40 perces „vitorlás múltam” nem volt elegendő, hogy ki bírjak menni erre a motoros srác (a mienk nem a rendőr) átüvöltött nekem, hogy kiviszi a többieket, és visszajön. Majd otthagyott egedül. Na ekkor jött rám a frász, mert a hajót elkapta egy széllökés, bedőlt „mint a filmeken” én meg mantrázgattam ott magamban, hogy „nem tud felborulni, nem tud felborulni”. Eközben visszajött a vitorlás „edzőm” a motorossal és így másodfokú viharjelzéssel és szakadó (na jó nem egészen szakadt) esőben megkezdődött a vitorlás oktatásom. Így ment. „A vitorlással nem a partot nézzük, hanem a vitorla első élét! – Melyik az nekije?” „Most kormányozz balra! A másik balra!” „Vitorlással nem lehet egyenesen menni CIKKCAKK!” „ Lazítsd meg a vitorlát, most kormányoz, most húzd meg a vitorlát és NE ENGEDD EL A KORMÁNYT! „Mert mindig túlkormányzol. Csak két fokot kell. (És az mennyi?) Feszítsd meg a vitorlát, még jobban! 

Nem akarom, hogy valaha is hétfő legyen! Egész péntek délután azon paráztam, hogy se' perc múva megint oda kell menni. Természetesen ma is bizonyítékát adtam, hogy tök hülye vagyok.

És az én legjobb barátnőm egy kicsit se törödik velem. Oké, hogy gyed-en van, de egy sms-t csak küldhetne, hogy kitartás.

És szeretlek, reménytelenül, sőt a viszontlátás lehető legkisebb reménye nélkül.

És egy sort se tanultam még a nyelvvizsgámra!

Egy pokol az életem: reménytelen, kilátástalan magányos, szeretetlen.

Egyszercsak megjelent az a kutya, mégpedig az ablakpárkányomon. Édes kicsi kölyök fekete, fehér zoknikkal és maszkkal. Persze, amint megláttam, hívni kezdtem: "Kutyus gyere" de nem jött csak nézett. Aztán, mint akit katapultáltak hírtelen megcélozta az ágyam alját, de én is fürge voltam, felrántottam, az ágyra ahol elterült. Ebben a pillanatban berontott anyám, hogy most azonnalel kell mennem fürdeni.

Nem egy hosszú álom, de örültem neki. Azt hiszem már összenőttél vele. Kutya, tenger, kék. Minden egy írányba mutat.

Azt hiszed, nem említettem a legfontosabbat? Amikor csak ketten vagyunk, Te+Én. De ilyenkor is mögénk rajzolok egy megértő családot. Sajnálom, sokan kell legyünk, hogy biztonságba érezzem magam.

Vagy legyünk csak teljesen egyedül, és szünjön meg a világ, ezzel is játszom ... nem is csak néha. Olvass figyelmesebben! Ott vagy te is és nem is csak egy alakban, hanem mindjárt megháromszorozva.

Olvastam egy verset, ami nagyon megtalált most. A záró sorai:

„Félresodorva,

semminek lenni,

ugyan minek?”

A költő az alábbi kommentet kapta: „A belső tartás, belső világ ami a függetlenséget biztosítja.”

Igen, valahogy így sejtem én is. De a belső világomtud-e eleget nyújtani nekem, hogy megfelelő tartásom legyen?

A mai nap eseményei:

Jó persze lehet, hogy trükk, de akkor is.

Ha az ember zokova ír egy levelet, akkor a levelet olvasó azt megérzi? "Átmegy" neki? Vagy lazán rákattint, a törlés gombra, hogy már megint zaklatom? Mekkora erejük, hitelük van a szavaimnak?

Úgy várom az este 6-ot amikor indulok! Aztán persze megint csalódni fogok, mint rendszerint. Sokat várok egy olyan embertől, aki azt kérte ne várjak töle semmit. Úgy kell nekem!